Koronavírus: 5 fertőzöttet azonosítottak eddig Nógrád megyében

A tájékoztató oldalon közzétett legfrissebb információik alapján már minden megyében van koronavírusos beteg. A legtöbb fertőzöttet Budapesten (232 ember) találták, amelyet Pest megye (98 ember) követ, majd Győr-Moson-Sopron (26 ember) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (25 ember) következik. A legkevesebb fertőzött Heves (3 ember) és Békés megyében (3 ember) van. Nógrád megyében ugyanakkor 5 beteget azonosítottak eddig.

Meghalt 4 új beteg, 524-re nőtt a fertőzöttek száma

Meghalt újabb négy krónikus betegséggel küzdő, idős beteg a koronavírus-járványban Magyarországon; a fertőzöttek száma pedig 525-re nőtt – derül ki a szerdai adatokból.

Mint megtudtuk: mind a négy elhunyt szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedett. Az elhunytak száma ezzel 20-ra nőtt, de 40 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.

A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat.

Az idősekre a legveszélyesebb

Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.

Jelenleg 61-en vannak karanténban és 15 208 mintavétel történt.