Megcsúszott és felborult egy autó Héhalom közelében

Az elmúlt 24 órában Nógrád megyében két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Egy 17 éves fiú közlekedett kerékpárral 2020. július 30-án 12 óra 50 perckor Salgótarjánban, a Bajcsy-Zsilinszky úton, amikor a kereszteződésben egy balra kanyarodó járműnek ütközött. A balesetben a kerékpáros megsérült.

Héhalom irányából Erdőtarcsa felé közlekedett 18 óra 45 perckor egy 62 éves férfi személygépkocsival, amikor egy balra ívelő kanyart követő egyenes útszakaszon a jármű megcsúszott az úttesten, majd lehaladt az útpadkára, és az úttestre visszatérve oldalára borulva állt meg. A baleset következtében a gépkocsi vezetője sérült meg.

A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A rendőrség kéri a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően, a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek!