19 baleset történt egy hét alatt Nógrád megyében

Fotó: police.hu

Nógrád megyében 2020. augusztus 3. és augusztus 10. között összesen 7 anyagi káros és 12 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyekben összesen 20 személy sérült meg. Ittasság gyanúja egy esetben merült fel a sofőrrel szemben.

A balesetet okozók többsége személygépjárművel közlekedett, a legfőbb okok között pedig a szabálytalan kanyarodás, valamint az elsőbbség meg nem adása volt, ugyanakkor a balesetek összefüggésbe hozhatók azzal is, hogy a nyári főszezon idején több közlekedő van jelen az utakon, mint más évszakban. A tartós hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre, türelemre van szüksége.

Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése. Nagyon fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, annak megkezdése előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek. Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

A balesetek kiváltó okai között szerepel továbbá a gyorshajtás is, ezért felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy a megengedett sebességhatáron belül, mindig az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét! A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát. Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!

Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon.