Nyári gyerektábort szervezett a rendőrség Salgótarjánban

Mint arról korábban hírt adtunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési Bizottsága 2020. június 29 – július 3. között rendezte meg – 54 fő gyermek részvételével – az „Iskola rendőre” program nyári bűn-, és balesetmegelőzési bentlakásos táborát. A program folytatásaként a rendőrök 2020. augusztus 10-14. között a Salgótarjáni Gyermektáborban napközis tábort szerveztek, amelyre a szervezők számos érdekes és izgalmas programmal készültek.

A rendőrség munkájának megismerése, valamint a bűn-, és balesetmegelőzési ismeretek megszerzése, bővítése mellett, a résztvevő 21 gyermek a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének bemutatóján megtanulhatta az újraélesztés lépéseit és a sebellátást. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyenruhásai segítségével a táborozók kipróbálhatták, milyen egy füsttel teli helyiségből mentést végrehajtani, míg a Magyar Honvédség munkatársai által kialakított akadálypályán ügyességüket mérhették össze. Mindezeken kívül a fiatalok ördöglakat-készítéssel logikai készségüket is fejleszthették, illetve kirándulást tettek a nőtincsi Seholsziget Élményparkba.

A programok és a foglalkozások célja – a felszabadult szórakozás és ismeretszerzés mellett – a helyes viselkedésmódra nevelés, a tolerancia erősítése, valamint az áldozattá és bűnelkövetővé válás kockázatának csökkentése volt.

A gyerekek sok szép élménnyel és hasznos ismerettel térhettek haza a táborból.