Fokozottan ügyeltek a biztonságra a bátonyterenyei egészségnapon

Lázmérés után lehetett részt venni a rendezvényen. Fotó: Concrete Média/Kis Krisztián

A Társadalmi együttműködést segítő komplex programok Bátonyterenyén (TOP-5.2.1-15-NG1-2016-00003-as) című pályázat keretében rendezett egészségnapot a város önkormányzata szeptember 14-én. A Vasút úti gyermekorvosi rendelő előtti területen összesen tizenegy fajta ingyenes szűréssel várták az érdeklődőket a szervezők.

A vírushelyzet miatt fokozottan ügyeltünk a biztonságra ezen az eseményen is. Lázmérés és rövid előszűrés után volt látogatható az egészségnap, a résztvevőknek pedig természetesen maszkot is kellett viselniük – ismertette a program lebonyolításáért felelős cég képviselője. Vidor Eszter kiemelte: a nap folyamán összesen 11 fajta ingyenes szűréssel várták az érdeklődőket.

Nagy volt az érdeklődés a különféle vizsgálatok iránt. Fotó: Concrete Média/Kis Krisztián

-A legnépszerűbb a méhnyakrák szűrés volt a nap folyamán, de nagy volt az érdeklődés a szív- és érrendszeri vizsgálat iránt is – világított rá a a szervező cég képviselője, majd aláhúzta: mindezek emellett többek között lehetőség volt még a vércukor, vérzsír, koleszterin, illetve húgysavszint mérésére, de a testtömeg-analízis, a bőrgyógyászati, a szemészeti és a fogászati szűrés sem hiányozhatott a vizsgálatok sorából. Utóbbit Varga Bence, a Debreceni Egyetem fogorvos doktorandusza önkéntes karitatív szolgálat keretében végezte.

Nagy-Majdon József (balra), a város vezetője is részt vett az eseményen. Fotó: Concrete Média/Kis Krisztián

Októberben újabb egészségnapot rendeznek a városban

-Amennyiben a járványügyi-helyzet engedi októberben szeretnénk egy újabb egészségnapot szervezni a városban. Bízunk benne, hogy meg is fog valósulni, és az-az esemény is hasonlóan nagy népszerűségnek örvend majd – hangsúlyozta Vidor Eszter.