Szarvassal ütközött egy autóbusz Nógrád megyében

Az elmúlt 24 órában Nógrád megye közútjain egy gépjámű vezetője sérült meg közúti közlekedési balesetben.

Egy 36 éves férfi autóbusszal haladt 2020. szeptember 23-án 21 óra 25 perc körül Ipolyszög irányából Balassagyarmat felé, amikor egy szarvas ugrott a jármű elé. A baleset következtében a gépkocsi vezetője megsérült, a vad a helyszínről elfutott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a vadbalesetek jellemzően éjszakai fényviszonyok között, vagy a kora hajnali időszakban, lakott területen kívül történnek, de akár nappal is találkozhatunk vadállatokkal. Többségükben anyagi kárral végződnek, esetenként azonban személyi sérülést, vagy éppen halált is okozhatnak. Lakott területen kívüli útszakaszokon, ahol számolni kell vadon élő állatok megjelenésére, a vadásztársaságok veszélyt jelző táblát helyeznek el. Ezeken az útszakaszokon célszerű fokozott óvatossággal haladni, és a jármű előtt hirtelen megjelenő vad esetén intenzív fékezéssel és hangjelzés használatával menekülésre késztetni az állatot. Semmiképpen nem javasolt a távolsági fényszóró bekapcsolása, mert a tapasztalatok szerint éppen az ellenkezőjét érjük el vele, az állat nem tud kitérni az ütközés elől.

Kérjük óvatosan, figyelmesen vezessenek! Legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel! Mindenhol körültekintően haladjanak, ne csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet, illetve ahol az út melletti terület nem belátható!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu