Varga Mihály: ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket

Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen pénteken, Budapesten.

Varga Mihály az online konferencián rámutatott: azért van szükség a Gazdaságvédelmi akcióterv folytatására, mert a felmérések szerint a járvány második hullámában a cégek körében megjelent a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart. Hangsúlyozta, hogy a programok kialakításakor arra kell berendezkedni, hogy „együtt kell élni a vírussal” és azzal a helyzettel, amelyet okoz.
Kulcsidőszak lesz 2021 második negyedéve, mivel a vírushelyzet akkor javul, ha megvan a vakcina. A gazdaság visszarendeződésének pedig ez az alapja, addigra az import felívelése és a beszerzésimenedzser-index jelezheti a visszaépülést – mondta a tárcavezető.
Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság működését biztosítani kell, 2-3 év alatt el kell érni a 2019-es teljesítményt.
A gazdaságvédelmi akciótervben 2485 milliárd forintból 2126 milliárd forintot már kifizetett a költségvetés, további 359 milliárd forint kifizetése van folyamatban – ismertette.
A Lehetőségek a válságban – a járvány előtt és után címmel megtartott előadásában a pénzügyminiszter megismételte, hogy Magyarországot jobb állapotban érte a 2020-as gazdasági sokk, mint a 2008-as. Az idei első negyedév még a növekedés jegyében telt, a második negyedévben erősödött a járvány hatása. Tavasszal szerinte két hibás feltételezés terjedt a magyar közgazdászok körében: az egyik, hogy akkor is lehet növekedni, ha mindenki zsugorodni fog.
A tárca „hónapokkal ezelőtt” már 5-6 százalék körülire tette az idei GDP-visszaesés mértékét, amit most már egyre több elemző és intézmény vesz át – mondta a miniszter.
A másik tévedés volt visszapattanást feltételezni, ez nem következik be – közölte.
Az utóbbi hetekben stagnáló, lassabb visszaépülést jelez a PM heti gazdasági indexe. A korábbi húzóerőt és erősséget jelentő ágazatok most gyengeséggé váltak – mondta Varga Mihály.
Ezek közé sorolta az ipari termelést, a turizmust és a szolgáltató szektort. Fontos eredménynek nevezte, hogy a munkaerőpiacon megindult a visszaépülés.
Azt mondta, hogy idén átmenetileg megemelkedik az államadósság, a mutatóban 5-6 évet lép vissza az ország, mivel ez az ára a visszaépülésnek, a munkahelyek megtartásának.
Az államadósság GDP-arányos mértéke 76-78 százalék lehet év végén, mivel a költségvetésnek várhatóan 1400 milliárd forintos bevételkiesése lehet – jelezte.
Külső megfigyelők szerint nincs változás Magyarország adósbesorolásában, a Moody’s várhatóan pénteken továbbra is stabilnak minősíti az országot – közölte Varga Mihály.
Kitért arra, hogy az uniós tagországok jelentős kárenyhítő csomagokkal segítik gazdaságaik talpra állását, a magyar csomag mérete a GDP 20 százaléka. A gazdaságvédelmi akcióterv idén 3,7 százalékponttal járul hozzá a magyar GDP-hez, amivel érdemben fékezi a visszaesést.
A lakosság egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. Fontos, hogy a vállalatok, és a lakosság finanszírozási kapacitása megmaradjon. A hitelmoratórium fontos lépés volt, ezen túl a kamattámogatások, állami garanciaprogramok elindítása „szükséges plusz rásegítés” lehet. Meg kell győzni a befektetőket, hogy érdemes Magyarországon befektetni – mondta.
A fiskális politika továbbra is ösztönző marad, vannak mozgósítható tartalékok és uniós források – hangsúlyozta. Varga Mihály szerint a külföldi tőke továbbra is vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot.
Versenyelőnyt jelent a társasági adó szintje, az iparűzési adó viszont „hosszú távon nem maradhat ebben a formájában”, akkor lehet élni a versenyelőnnyel, ha a települési adók szintje is mérsékelt marad – közölte a pénzügyminiszter.
A jövő feladatai közé sorolta az új üzleti modellek kialakítását, amit a járványhelyzet kikényszerít.
Kis, nyitott országként a kínálati tényezőkre kell összpontosítani, a növekedésben némely ágazat súlya felértékelődik, például az egészségiparé. Ezek is csökkenthetik a függőséget bizonyos ágazatoktól – tette hozzá.
Fontos kormányzati feladatnak nevezte a lakástámogatások folytatását, ami egyszerre gazdaságélénkítő és társadalmi stabilitást adó faktor.
Összegzése szerint a stabil kormányzati felállás egy-egy ország kilábalását segíti, meg tudja gyorsítani.
„Annak, hogy a magyar kormány kétharmados stabilitással rendelkezik a parlamentben, most láttuk az előnyeit” – hangsúlyozta Varga Mihály.

MTI 2020. szeptember 25.

Forrás: koronavirus.gov.hu