Operatív Törzs: Nógrád megyében egyik hétről a másikra 55 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma

Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben – Győr-Moson-Sopron és Vas megyében – jelentős mértékű a fertőzöttség – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a magyarországi települések 88 százalékán azonosítottak koronavírusos fertőzést.

Nem azonosított fertőző beteget „a többi településen is találnánk, és előbb-utóbb találni is fogunk”. Gyakorlatilag bármelyikünk lehet fertőzött vagy fertőző személy – figyelmeztetett.

Közlése szerint a 46. héten az előző héthez képest Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, ennek ellenére itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben. Vas megyében 74, Nógrádban 55 százalékkal nőtt, míg Somogyban stagnál a fertőzöttek száma, Fejérben 32, Zalában 30 százalékkal kevesebb fertőzöttet mutattak ki.

A 45. héten diagnosztizált 32 003-mal szemben a 46. héten 32 684 pozitív esetet regisztráltak. Az életkort tekintve a 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a fertőzöttek csaknem negyede tartozik ide, a 65 év felettiek aránya 15, a 80 éven felülieké 5 százalék, a 14 év alattiak aránya 4 százalék körül van – mondta, hozzáfűzve, hogy a nők aránya 54, a férfiaké 46 százalék.

Az országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy Magyarországon a 45. héten 100 ezer lakosra 1174 fertőzött jutott, számuk a 46. héten 1509-re nőtt.

A november 18-ai, európai antibiotikum nap kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikumokkal való visszaéléssel sok esetben multi- vagy pánrezisztens baktériumokat termel a szervezet, amelyek ellen hatástalanok az antibiotikumok.

Hangsúlyozta: a koronavírusos megbetegedésre az antibiotikumok hatástalanok. Antibiotikumot kizárólag orvosi javaslatra szabad szedni, és nem szabad következő betegség esetén önállóan alkalmazni – húzta alá. Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra is, hogy a PCR-tesztek elvégzése előtt három órával nem szabad enni és inni, mert előfordulhat, hogy a mintavevő nem tud a teszthez megfelelő mennyiségű sejtet nyerni.

További kérdésre adott válaszában elmondta: a szűrőbuszok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy gyorsabban történjenek a mintavételek, ezért tervezik, hogy vidéken is lehetőséget biztosítanak az ilyen típusú tesztelésre.

Forrás: koronavirus.gov.hu