Pár nap alatt hét baleset történt Nógrád megyében

Fotó: police.hu

Nógrád megyében három személyi sérüléssel járó és négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt négy napban.

Egy 21 éves férfi közlekedett 2020. november 20-án 17 óra 10 perckor személygépkocsival Salgótarjánban, Zagyvapálfalva felől a városközpont irányába, amikor nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító gépjárműnek, amit egy másik személyautónak lökött. A baleset következtében egy utas megsérült.

November 21-én a reggeli órákban egy 46 éves nő ütközött neki egy előtte forgalmi okok miatt megálló másik gépkocsinak a megyeszékhely belterületén, a Bajcsy-Zsilinszky úton. A balesetben az egyik sofőr megsérült.

A déli órákban egy 18 éves férfi a 21-es számú főúton, Jobbágyinál személygépkocsival az útról lehaladva átszakította a szalagkorlátot, kidöntött egy oszlopot, majd a vízelvezető árokba hajtott és felborult. A baleset következtében a jármű utasa sérült meg.

Az elmúlt napokban a megye rendőrei további négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Felhívjük a közutakon közlekedők figyelmét, hogy az elkövetkező napokban ónos eső nehezíti a közlekedést. Kérjük, járműveik sebességét a kedvezőtlen körülmények figyelembevételével válasszák meg! Ne feledjék, a csúszós utakon a gépjárművek féktávolsága jelentősen megnőhet, ezért tartsanak nagyobb követési távolságot! Vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel!

Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg vagy veszítsék életüket az utakon.