Elkezdődött a koronavírus elleni oltás a salgótarjáni kórházban is

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház után pénteken a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban is megkezdődött a dolgozók koronavírus elleni oltása. 

Mint megtudtuk: a hétvégén összesen 180 egységügyi dolgozó kapja majd meg a koronavírus elleni védőoltást, a jövő hét elejétől pedig előjegyzés alapján fog történni a vakcinázás.

A salgótarjáni intézményvezető Dr. Szabó Géza főorvos elmondta, hogy folyamatosan érkezik megyénkbe az oltóanyag, biztosítva a megfelelő ellátást. Az oltóanyag beadásában egyébként az intézményvezető is részt vett.

-A legtöbb, amit mi most megtehetünk, hogy élünk ezzel a lehetőséggel. Meggyőződésünk, hogy ennek a járványnak csak az oltás vethet véget, így védhetjük meg a betegeinket, önmagunkat és a családunkat is – hangsúlyozta Dr. Szabó Géza.

Kép és szöveg: Gyurkó Péter