Lezárt ügy: a gépkocsi tulajdonosa ittas ismerősének engedte át a vezetést

A rendőrök a két 42 éves somoskőújfalui lakos ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték.

A salgótarjáni rendőrök 2020. szeptember 13-án 14 óra 30 perckor állítottak elő két 42 éves somoskőújfalui lakost. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy az egyik férfi szeszes italt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült, továbbá vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A férfi a gépkocsival az intézkedést megelőző időben Salgótarjánban, a Füleki úton az úttest szélén álló egyik jármű oldalának ütközött A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépjárművekben anyagi kár keletkezett. Megállapítást nyert az is, hogy a jármű szintén 42 éves utasa, egyben a gépkocsi tulajdonosa úgy engedte át a jármű vezetését ismerősének, hogy tudott arról, hogy azt megelőzően a sofőr szeszes italt fogyasztott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai mindkét férfival szemben büntetőeljárást indítottak. A sofőrt járművezetés ittas állapotban vétség, míg a jármű tulajdonosát járművezetés tiltott átengedése vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A gépkocsi vezetőjét a hatóság tagjai feljelentették engedély nélküli vezetés miatt.

Forrás: police.hu