4.6 C
Nógrád
2024.04.20. szombat

A napokban kapják kézhez megemelt fizetésüket a szakképzésben oktatók

A kormány célja, hogy jobb, rugalmasabb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A júliustól érvényes, átlagosan 30...

Százötvennél több határsértő ellen intézkedtek a hétvégén

154 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken...

Sok napsütés várható az első augusztusi hétvégén

Pénteken helyenként akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Az első augusztusi hétvégén is jellemzően 30 fok körül alakulnak majd a maximumok. Emellett sok...

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Programban (videó)

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására,...

Dömötör Csaba: már több mint egymillióan töltötték ki a kérdőívet

Már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba közölte: eddig...

Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség elnöke

Lázár Jánost választották meg elnökké a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hétfői tisztújító közgyűlésén. A fideszes országgyűlési képviselő egyedüli jelöltként indult a tisztségért, és egyhangúlag, 156...

Több mint kétszázötven határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

A rendőrök és katonák 269 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint...

Már 880 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációs kérdőívet

Eddig 880 ezren töltötték ki a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet, amiből azt látható, hogy az emberek is úgy gondolják:...

Megkezdődött a gyöngyöspatai kártérítések kifizetése

Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják - jelentette be Horváth László...

Vitorlásversenyt rendeztek Zenthe Ferenc emlékére

A Magyar Dragon Szövetség 2020. július 17-19. között Csopakon rendezte meg legnagyobb eseményét, az Országos Bajnokságot és a Flottabajnokságot, melynek valamennyi futama egyben Zenthe...