Újabb adomány érkezett a salgótarjáni kórházba

A Magyar Rákellenes Liga salgótarjáni alapszervezete tizenegy éve küldetéseként támogatja az egészség megőrzését, a rák kockázatának csökkentését, korai felismerését, a gyógyítás és a gyógyulás folyamatát. Mindezek mellett lehetőségei szerint rendszeresen adományokkal is segíti a prevenciós és gyógyítási folyamatokat.

Többek között infúziós állványt, Béres cseppet, parókát, turbánt, kötött sapkát, kendőt, hajpántot, protézistartó fehérneműt, emlőprotézist, tápszereket, hűtőszekrényt, mosógépet, mikrohullámú sütőt, ventillátort adtak már át az Onkológiai és Hospice Osztály szakszemélyzetének illetve betegeinek.

A szervezet elnöke legutóbb, 2020. szeptember 02-án a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai és Hospice Osztály, az Ideg Osztály, a Sztroke Osztály és a Belutó Osztály részére harmincöt zsák textíliát (lepedő, lepedő betét, ágyhuzat, törölköző, hálóruha, munkaruha, asztalterítő) adott át Oláh Andor úr adományaként.

Az adományt az osztály főnővérei vették át a szervezet önkénteseitől.