Két kézzel szórják a pénzt a salgótarjáni szocialisták – újabb botrányos ügyre világított rá a Fidesz

Fenyvesi Gábor frakciószóvivő egy korábbi sajtótájékoztatón. Fotó: Gyurkó Péter

-Azt hittük, hogy vége politikai szempontból az évnek, de Fekete Zsolt polgármester olyan csomagot rakott a salgótarjániak karácsonyfája alá, hogy arra reagálni kell. Karácsony előtt a járványhelyzet alatt olyan bérleti szerződésről döntött a szocialista polgármester a Játszóház üzemeltetésére, ami egyszerűen felfoghatatlan. Oláh Péter és Molnár Károly után, most a volt szocialista polgármester húzta csőbe Fekete Zsoltot és csapatát. Gratulálunk! – mondta a Concrete Médiának a Fidesz-KDNP helyi frakciójának sajtószóvivője hétfőn.

Fenyvesi Gábor emlékeztetett: a közelmúltban felépült a salgótarjáni játszóház – mely beruházáson keresztül robbant ki a TRIOMER botrány a városi közbeszerzésekkel kapcsolatban – amelynek azóta nem volt üzemeltetője. Fekete Zsolt és a városvezetés durván 280 millió forint pályázati pénzt költött a beruházásra, amit a város még kiegészített 68 millió forint saját forrásból vagy hitelből. Az üzemeltetési pályázatok nem voltak sikeresek, úgy látszott, hogy az adott feltételek mellett senki nem lát fantáziát Salgótarjánban egy játszóház üzemeltetésében.

-Az újabb pályáztatás során megváltoztak a bérbevételi lehetőségek, a városvezetés már meglebegtette az önkormányzati támogatás lehetőségét. Nos, volt aki látott ebben fantáziát, ki is csavarta az összes lehetőséget a Feketéék által kiírt átgondolatlan pályázatból. A bérlő egy zseniális 5 éves bérleti szerződést vert át a polgármesteren, egy olyat, amiben szinte semmi üzleti kockázat nincs. Fekete Zsolt polgármester döntésének értelmében a bérlő 97.800.- Ft + ÁFA bérleti díjat fizet. A város az üzemeltetéshez ad havonta (!) 1.250.000.- Ft támogatást. Ez az öt év alatt 75 millió forint. Emellett a polgármester vállalja, hogy pár hónapon belül elkölt még a játszóházra 18 millió forintot eszközre, infrastrukturális fejlesztésre – emelte ki a sajtószóvivő. Mint mondja ez egyszerűen felfoghatatlan.

-Nem szeretnénk rontani a bérlő által zseniálisan kialkudott pozícióit, de ezekkel a feltételekkel bármely önkormányzati cég elüzemeltetné a játszóházat. Ennyit Fekete Zsolt és csapata üzleti és gazdasági érzékéről. Ez a felelőtlen gazdálkodás, az átgondolatlanság és a koncepciónélküliség iskolapéldája. De most már legalább tudjuk, hogy mit jelent a baloldali vezetés számára az önfenntartó város, az önfenntartó projektek és azt is, hogy mikre megy majd el a kormányzat által adott rendkívüli 400 milliós támogatás – zárta gondolatait Fenyvesi Gábor.