Villanyoszlopnak és kerítésnek csapódott autójával egy 16 éves fiú Ságújfalun

Nógrád megyében egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 16 éves fiú közlekedett Ságújfalu belterületén személygépkocsival 2021. április 19-én 11 óra 30 perc körül, amikor a járművel a vizes úttesten megcsúszott, majd egy villanyoszlopnak és az egyik ingatlan kerítésének ütközött. A balesetben nem sérült meg senki.

Kisbágyon irányából közlekedett személygépkocsival Szarvasgede felé egy 44 éves férfi április 19-én 20 óra körül, amikor az út menti fás, bokros területről egy szarvas ugrott az úttestre. A sofőr, hogy elkerülje az ütközést fékezett, majd a járművet balra kormányozta, amelynek következtében összeütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsival. A balesetben a 44 éves férfi, és a másik személygépkocsi utasa sérült meg.

Az elmúlt napokban további négy anyagi káros baleset helyszínén, és egy ittas vezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az autósokat, hogy vezessenek óvatosan, figyelmesen! A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik. A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket, azonban bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla. Legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu