Idővel múzeumot is létesítene a mátraterenyei horgászegyesület

Tóparti területet vásárol, és ezzel megteszi az első lépést egy – múzeumot is magába foglaló – közösségi tér kialakításához a mátraterenyei Tóaljai Bányász Horgász Egyesület. Az ingatlanügylethez szükséges forrást – hatmillió forintot – a Magyar Falu Program civil szervezeteknek kiírt pályázatán nyerték el.

Szűkebb hazánk keleti felében a legnagyobb mértékű, hatmillió forintos támogatást a Tóaljai Bányász Horgász Egyesület nyerte el a Magyar Falu Program civil közösségeknek kiírt pályázatán.

Hegyes Iván elnök elmondta, hogy az idén fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő horgászegyesület – a maga 180 fős taglétszámával – a legnagyobb civil szervezet a hozzávetőleg 1900 lelket számláló Mátraterenyén. Itt található az a 10,5 hektár területű bányató is, amely a közösség működési színteréül szolgál.

– Célunk, hogy az ide látogatók hasznosan, aktív pihenéssel tölthessék el az idejüket – fejtette ki Hegyes Iván.

Hozzátette: egyesületük mind a helybeli, mind a távolabbról érkező vendégek számára horgászati lehetőséget biztosít, valamint karbantartja, fejleszti a tavat és környezetét, de a különböző események – horgász- és pergetőversenyek, Tóparti Halparty – megvalósításából is kiveszi a részét.

Az elnyert támogatásból egy 8700 négyzetméteres, közvetlenül a tóparton fekvő területet kívánnak megvásárolni. Ez közösségi térként otthont adhat rendezvényeknek, játszótérnek, pihenőhelynek, a későbbiekben pedig akár egy oktató-nevelő célzattal létrehozott horgászmúzeumnak is. Emellett mozgáskorlátozottak által is megközelíthető stég, esőbeálló és raktárhelyiség is szerepel az elképzelések  között.

– Célcsoportunkat elsősorban a mátraterenyei lakosság, valamint a környékbeli kistelepülésekről – például Mátranovákról, Mátraszeléről és a Heves megyei Ivádról – idelátogató horgászok alkotják.  Közösségeknek, baráti társaságoknak, cégeknek biztosítjuk horgászati célú összejövetelek szervezését, és hosszú távon az új közösségi tér is ezt fogja szolgálni. Az említett terület megvásárlásával színesíthetjük rendezvényeink palettáját, ami a terveink szerint még több látogató érdeklődését kelti fel. A játszótér és a pihenőhely kialakításával, valamint oktatótáblák kihelyezésével pedig a kisgyermekes családok számára is színvonalas kikapcsolódási lehetőséget kínálhatunk – zárta szavait Hegyes Iván.

Keleten huszonketten szerepeltek eredményesen

Összesen több mint ötvenmillió forintot kaptak a kelet-nógrádi civil szervezetek a Magyar Falu Program jóvoltából – ezt közösségi oldalán adta hírül nemrég dr. Becsó Károly, a térség országgyűlési képviselője. A honatya egyúttal eredményes munkát kívánt a nyerteseknek.

Huszonketten szerepeltek sikerrel a pályázaton, amit a civil közösségi tevékenységek támogatására és az azokhoz szükséges feltételek megteremtésére írtak ki. A megítélt összegek hatmillió és hatszázezer forint között mozognak. A kedvezményezetti kör összetétele legalább olyan változatos, mint a megálmodott tervek sora.

A kelet-nógrádi támogatottak listája:

– 4kő Kulturális Egyesület, Bárna – 2.000.000 Ft.

– Váralja Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Buják – 1.998.619 Ft.

– 2. Sparhelt Fesztivál, Cered – 2.000.000 Ft.

– Bujákért Polgárőr Egyesület, Buják – 995.813 Ft.

– Fűnyíró traktor beszerzése, Felsőtold – 1.734.700 Ft.

– Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Héhalom – 1.992.970 Ft.

– Palócföldi Családok Egyesülete, Kazár – 4.500.000 Ft.

– Acélgyári Szabadidő és Sporthorgász Egyesület, Kazár – 571.500 Ft.

– Mátramindszenti Sportegyesület, Mátramindszent – 2.000.000 Ft.

– Mátramindszenti Tájház Alapítvány, Mátramindszent – 2.000.000 Ft.

– Őrszem Polgárőr Egyesület, Mátranovák – 4.500.000 Ft.

– Kozárdért Alapítvány, Kozárd – 1.992.525 Ft.

– Civilek a Megyéért Egyesület, Rákóczibánya – 5.000.000

– Rákóczibányai Faluszépítők Egyesülete, Rákóczibánya – 2.000.000 Ft.

– Sámsonháza Nemzetiségi Szövetség, Sámsonháza – 1.495.403 Ft.

– Komplex Polgárőr Bázis, Somoskőújfalu – 5.500.000 Ft.

– Tiszta Életért Egyesület, Szurdokpüspöki – 1.994.140 Ft.

– 2. Hidegfesztivál, Zabar – 2.000.000 Ft.

– Tóaljai Bányász Horgász Egyesület, Mátraterenye – 6.000.000 Ft.

– Szentkút Egyesület, Mátraverebély – 1.250.000 Ft.

– Nemti Óvodáért Alapítvány, Nemti – 615.000 Ft.

– Cigány kultúra bemutatása, Tar – 600.000 Ft.

Összesen: 52.740.670 Ft.

Schveiczer Krisztián