Hármas találkozónak adott otthont a balassagyarmati sportcsarnok

Hármas találkozónak adott otthont a napokban Balassagyarmaton a Városi Sportcsarnok: egy határon átnyúló baráti sporteseménynek, amely immár 42 éves hagyománnyal rendelkezik. 

Az Ipolysági Műszaki Szakközépiskola, a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, illetve az NMSZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola tanárai közötti barátságos futballmérkőzések sportbarátságokat és intézményi kapcsolatokat hoznak. Minden évben más-más helyszínen rendezik meg a szervezők ezt az eseményt, most a balassagyarmatiak voltak soron. 

Tanka Ágnes, a házigazda NMSZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola igazgatója a találkozót értékelve elmondta: idén a szécsényiek nyertek, második helyet a balassagyarmatiak szerezték meg, s harmadikként zárt az ipolysági együttes. A tornán a települések első csapatainak „öregfiúi” közül többen is pályára léptek. Az igazgatónő hozzátette a határtalan sporttalálkozójuk utánpótlása folyamatos, mindhárom intézményben, tanáraik örömmel képviselik iskolájukat, s a program nagyon jól példázza a határmenti középiskolák közötti együttműködést, barátságot.