Súlyosan érinti a koronavírus Salgótarjánt: keddtől újabb szigorításokat vezetnek be

Fotó: Facebook (Fekete Zsolt)

Egyre súlyosabban érinti a koronavírus a megyeközpontot, ezért az önkormányzat november 16-tól újabb szigorításokat vezet be – közölte a város polgármestere közösségi oldalán.

-Folyamatosan emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, valamint az átoltottság alacsonyabb az országos átlagnál Salgótarjánban. Huszonévesek kerülnek intenzív osztályra, és sokaknak az életéért küzdenek – húzta alá posztjában Fekete Zsolt, majd kiemelte: keddtól újra szigorítanak.

Ismertette: kötelező lesz a maszviselés a látogatók számára az önkormányzati intézményekben, a cégeknél, valamint a polgármesteri hivatalban is.

Fekete Zsolt kitért rá: az intézkedés érinti az ügyfélszolgálatokat, valamint minden közösségi eseményt, rendezvényt, amit önkormányzati intézmény vagy cég szervez, vagy helyiséget biztosít annak. Azaz kötelező lesz a maszkviselés holnaptól: a József Attila Művelődési Központban, a Dornyay Béla Múzeumban, a Zenthe Ferenc Színházban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, a Bátki József Közösségi Házban, az Eresztvényi Látogatóközpontban, a Geocsodák Házában, a Tarjáni Gyermektáborban, a Civil- és Ifjúsági Ház (volt SITI) rendezvényein, a Salgó Vagyon Kft.-nél, a VGÜ Kft.-nél, a Salgótarján Foglalkoztatási Kft.-nél, a Salgótarjáni Városfejlesztő és Turisztikai Kft.-nél, az Egészségügyi-Szociális Központ és a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálata ügyfelei és egyéb látogatói számára.

Továvábbá kötelező lesz a maszkviselés a piacon, valamint a zárt sportlétesítmények eseményein a látogatók számára: a Városi Sportcsarnokban és a Városi Tanuszodában. Ezen felül az önkormányzat intézményeinél, cégeinél és a polgármesteri hivatalban a dolgozók számára a közös terekben szintén kötelezővé teszik a szájmaszk viselését.

A város vezetője emlékeztetett: a salgótarjáni óvodákban már egy hete kötelezővé tették a maszkviselést, valamint a hőmérséklet-mérést, illetve azt, hogy a gyermeket kizárólag egy hozzátartozó kísérheti.

A polgármester végül arra kért mmindenkit, legyen körültekintő, vigyázzon saját magára, szeretteire, környezetére, illetve aki nem adatta be magának a védőoltást, fontolja meg a koronavírus elleni vakcina felvételét.