Újabb alpolgármestert választottak Bátonyterenyén | Concrete Média

Király Attila június 29-től tölti be a tisztséget.

Kettőre bővült az alpolgármesterek száma Bátonyterenyén, miután a város vezetőjének javaslatára a Képviselő-testület szerdán alpolgármesternek választotta meg Király Attilát a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselőjét. 

A tegnapi ülésen Nagy-Majdon József polgármester emlékeztetett: korábban is volt már két alpolgármestere a városnak, majd hozzáfűzte: részben az egyre gyarapodó feladatok miatt van erre most ismételten szükség.

„Letovai Zoltán alpolgármesterrel próbáltuk állni a sarat, de úgy néz ki, hogy szükség van dolgos kezekre” – világított rá Bátonyterenye első embere.

Nagy-Majdon József ezt követően hozzáfűzte: ezen felül egyes feladatokat, -mint például a város karbantartása, üzemeltetése – alpolgármesteri szintre szeretne emelni, ezért is van szüksége két helyettesre.

A javaslatot a képviselő-testület egyöntetűen támogatta. Az új alpolgármester tegnap letette esküjét, és megkezdte munkáját. Nagy-Majdon József polgármester általános helyettese ugyanakkor továbbra is Letovai Zoltán marad.

-Nagyon örülök a kinevezésemnek. Ez számomra is egy nagy kihívás, mivel ilyen feladatkörben még nem dolgoztam. Minden erőmmel azon leszek, hogy méltóképpen végezzem majd ezt a munkát is – nyilatkozta portálunknak Bátonyterenye  újonnan megválasztott alpolgármestere.

„Számíthatnak rám a lakók, igyekszem mindenben segíteni őket.”

„Úgy gondolom, hogy Nagy-Majdon József polgármester úr és Letovai Zoltán alpolgármester úr egy erős párost alkot. Ugyanakkor úgy érzem nekem is megvannak azok a tulajdonságaim amivel a csapat erejéhez hozzá tudok majd tenni. A még jobb munkaszervezés által úgy vélem a két említett városvezetővel közösen jóval hatékonyabban, és alaposabban tudjuk majd végezni a munkánkat” – hangsúlyozta Király Attila.

Az alpolgármester hozzáfűzte: az elmúlt időszakban véleménye szerint azzal vívott ki magának elismerést, hogy rengeteget volt a lakók között, és a város polgáraival, az intézményvezetőkkel, osztályvezetőkkel jó kapcsolatot alakított ki.

„Nagyon sok feladatot első kézből meg tudtam oldani úgy, hogy az el sem jutott a hivatali íróasztalig. Továbbra is ezt kívánom majd erősíteni. Nagyon sokat szeretnék terepen lenni, és ezt az utat vinni, immáron egy nagyobb jogosítvánnyal, még hatékonyabban.” – emelte ki Király Attila.

Ezt követően elmondta: mindannyian Bátonyterenye egységében gondolkodnak, de úgy érzi ennek a kinevezésnek üzenete is van a kisterenyeiek felé.

„Nagyon ügyelünk arra, hogyha az egyik településrészen történik valami, akkor az a többi helyen is meglegyen. Viszont ez mégis egy üzenet a kisterenyeieknek, hogy van egy helyi  alpolgármester, akihez továbbra is bizalommal fordulhatnak. Számíthatnak rám a lakók, igyekszem mindenben segíteni őket.” – húzta alá az alpolgármester.