Közönségdíjat kapott a béri Malom Udvar a debreceni Gourmet Fesztiválon

Július első hétvégéjén az ország legkiválóbb éttermei és séfjei gyűltek össze Debrecenben, hogy megmutassák, hol tart ma a minőségi vidéki vendéglátás  Magyarországon. A Stílusos Vidéki Éttermiség és Debrecen legjobb éttermei mellett vendégkiállítóként sztárséfek és budapesti éttermek is bemutatkoztak.

Fine dining éttermek, bisztrók és food truckok séfjei mutatták meg hagyományos és újra gondolt ételeiket, kreatív módon elkészített fogásaikat.

A 2018-ban alapított Debrecziner Gourmet-díj idén is gazdára várt, melyet a közönség szavazatai alapján vihetett haza a legjobban tetsző kiállító.

A Debrecziner Guermet Fesztivál Közönség Díja 2022-ben Nógrád megyébe, Bér községbe vándorolt és egy évig a béri Malom Udvarban pihen.

A 6. Debrecziner Gourmet Fesztivál közönségdíjas kiállítója a Malom Udvar autodidakta séfje Bánfi Anna és csapata első alkalommal vett részt a fesztiválon és óriási meglepetésre mindjárt meghódította a közönség szívét. A vándordíjat a Malom Udvar tulajdonos séfje a tavalyi győztestől, a kétszeres Michelin csillagos Mészáros Ádámtól, a Clarisse étterem séfjétől vehette át.

A 2018-ban alapított díjat eddig megkapó éttermek listája lenyűgöző, a magyar vidéki vendéglátás zászlóshajói: az Ikon, az Anyukám mondta, vagy a Turai Kastély Botaniq éttermei.

Anna, gondoltál arra a fesztivált megelőzően, hogy a Malom Udvar lesz a következő a győztesek a sorában?

„Nem, nem gondoltam. Azt azonban tudtam, hogy a legjobb vidéki éttermekkel egy színpadon fellépni nem csak megtiszteltetés, de nagy felelősség és lehetőség a tovább fejlődésre, tanulásra. Ennek megfelelően nagy szorgalommal készültünk Debrecenbe. Amikor közönségdíj átvételére színpadra szólítottak, először meg sem mozdultam, mert nem hittem, hogy engem, a csapatunkat érte a megtiszteltetés.”

Hogyan és milyen menüvel készültél a fesztiválra?

„A fesztivál témája az erdő, ezért kézenfekvő volt, hogy az alapanyagok egy részét a természetből választom. Így került tányérra erdei gyümölcs, dámszarvas és erdei gomba. Filippínóként, a szülőföldemről, a Fülöp-szigetekről sem feledkeztem meg, mint ahogyan az éttermem menüsoraiban is állandóan megtalálhatók a „pinoy” ízek. Ezért alapanyagban is visszanyúltam a hazai természetbe. Magyarországon egyedül én készítek az Ube nevű zöldség-gyümölcsből desszertet és ezt magammal vittem Debrecenbe is. Az avokádó és maracuja itt egzotikus gyümölcs, én pedig a szigeteken naponta fogyasztottam, imádom, ezért önző módon ezeket is tányérba csempésztem.”

Hogyan rendezted ételsorrá ezt a sokszínű ízvilágot?

„Hiszem, és a gyakorlatban igyekszem bizonyítani, hogy a magyar és filippínó ételek megférnek egy konyhában és barátságban vannak egy tányéron is. Ennek szellemében került közös tányérba a szamóca, avokádó a maracuja és készült belőle fúziós, hideg duó gyümölcsleves fehér, házi csokimousse-al. A főétel dámszarvast roston készítettük, erdei gombával töltöttük, vajban pirított zöldségekkel, fűszerezett erdei gyümölcsszósz kíséretében. A desszert pedig ube szelet, maracuja szósz és mandula grillázs volt.”

Gondolom, hogy sokan kíváncsiak és szeretnék megízlelni ezeket a finomságokat. Tervezed, hogy a Malom Udvar vendégei részére is elérhetővé váljon a közönségdíjas menü?

„Az elmúlt napokban sokan felhívtak, írtak, gratuláltak és kérdezték, hogy az étteremben elérhető-e ez a menü. A vendég kérése számomra parancs, tehát mindenkit várunk nagy szeretettel.”

NBA