Ingyenes színházi élmény Bátonyterenyén – Pindroch Csaba egyszemélyes sikerdarabját láthatja a közönség

Bejárja Nógrád megyét a salgótarjáni születésű Pindroch Csaba színművész, aki az előttünk álló időszakban a Nógrád Megyei Önkormányzat felkérésére mind a hat járásában bemutatja Segítség, megnősültem! című, egyszemélyes sikerdarabját – olvasható a Nógrád Megyei Önkormányzat közleményében.

Mint ismertették, a Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiát Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi. A Radnai Márk által rendezett előadás felnőtt témát boncolgat, középpontjában a házasság, a férfi-nő kapcsolat áll.

Pindroch Csaba szerint bár a darab tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan, mint egy szerelmi vallomás: – Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság – nyilatkozta Pindroch Csaba.

Az előadást elsőként október 21-én, pénteken, 18 órai kezdettel a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központban láthatja a közönség, majd október 26-án Salgótarjánba, 30-án Balassagyarmatra, míg november 22-én Szécsénybe is ellátogat a Segítség, megnősültem! A darabot Pásztón és Rétságon 2023 áprilisában mutatják be.

Az ingyenesen látogatható előadássorozat a „Nógrád megye identitásának növelése” című projekt részeként valósul meg. Az előadás nem kötött kötelező regisztrációhoz, de mivel az előadótermek befogadó képessége korlátozott, ezért érdemes regisztrálni, melyet ITT megtehetnek.