Három kábítószer-terjesztőt fogtak el Nógrád vármegyében

Három kábítószer-terjesztőt fogtak el Nógrád vármegyében – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

Azt írták, az egyik férfit a Bercel-Csobánka pusztán megrendezett Sörfesztiválon ellenőrizték szombaton. A nagykőrösi lakos a gyanú szerint a többnapos rendezvényen akart kábítószert értékesíteni: a táskájában 122 gramm MDMA-t, 5,7 gramm kokaint, mintegy 80 LSD-bélyeget, 65 gramm ephedrint, 530 eurót és 553 ezer forintot, valamint egy kocsikulcsnak álcázott mérleget is találtak a rendőrök. A férfit kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Másfél órával később a balassagyarmati rendőrök a város belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit és az abban ülő három drégelypalánki lakost. A ruházatátvizsgálás során mindegyik férfinél kábítószergyanús, kristályos anyagot találtak: a 24 éves sofőr két, alufóliába csomagolt pakkot, egy 44 éves férfi 5 kis csomagot, míg egy 75 éves férfi 50 pakkot – összesen 9,5 gramm mennyiséget – kísérelt meg elrejteni a ruházatában. A bűnügyi technikus gyorstesztje ketamin jelenlétét valószínűsítette, amely kábítószernek minősül.

A rendőrök a gépjárműben tartózkodókat elfogták és előállították. A 24 éves férfit kábítószer-birtoklás, 44 éves és 75 éves társát kábítószer-kereskedelem kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki. A két idősebb elkövetőt őrizetbe vették – olvasható a közleményben.

Forrás: police.hu