Drogkereskedő bűnszervezetet számoltak fel Magyarországon (videóval)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást öt Borsod megyei férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint az öt gyanúsított 2019 őszétől folyamatosan különböző helyekről szereztek be kábítószert, amit Miskolcon és környékén terítettek fogyasztóknak, illetve tovább értékesítőknek. A férfiak elfogására 2020. április 25-én egy összehangolt akció keretében – Miskolcon, Nyékládházán és Mályiban – összesen 6 helyszínen került sor. Az elfogások helyszínein tartott kutatás során a nyomozók nagy mennyiségű kábítószert, az előzetes szakvélemény szerint amfetamint és marihuánát, valamint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le.

A rendőrök a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra, melyet az ügyészség indítványára a bíróság 2020. április 27-én elrendelt.