Őrizetben a salgótarjáni rablás feltételezett elkövetője

Fotó: police.hu

A rendőrség ügyeletére 2020. augusztus 23-án 22 óra 25 perckor tettek bejelentést, miszerint az egyik salgótarjáni italozóban egy férfit kiraboltak.

A rendőrök a bejelentést követően 10 percen belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Patrik 22 éves helyi lakost. A nyomozás adatai alapján a férfi a bejelentést megelőzően az italozó egyik vendégét szóváltást követően többször megölelte, és nadrágjának zsebéből megpróbálta ellopni pénztárcáját. Sz. Patrik ezután a sértettet vállánál fogva a földre rántotta, majd pénztárcáját magához vette és az abban elhelyezett készpénzzel és okiratokkal együtt elfutott a helyszínről. A rendőrök az eltulajdonított értékeket megtalálták és lefoglalták.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállított férfit a nyomozók rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.