Letartóztatták a salgótarjáni gyilkos társát is

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki 2020 szeptemberében a megyeszékhely belvárosában az ügyben már korábban letartóztatott 45 éves férfival bántalmazott egy hajléktan 51 éves férfit, aki a sérüléseibe belehalt.  

A nő társát a rendőrök 2021. január 12-én elfogták egy nőismerősének megölése miatt, kihallgatása során azonban egy férfi tavalyi megölésének körülményeit is feltárta.

A férfi és a most kézre kerített nő a megalapozott gyanú szerint még 2020 szeptemberében Salgótarjánban egy 51 éves férfit bántalmaztak, aki ennek következében elhunyt.

A nő cselekménye emberölés bűntettének megállapítására alkalmas, melyet a törvény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

A férfi letartóztatását a bíróság már korábban elrendelte, a nő letartóztatására a Salgótarjáni Járási Ügyészség a hétvégén tett indítványt. A Salgótarjáni Járásbíróság ügyeletes nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően – a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés fellebbezés hiányában véglegessé vált.