Borzalmas halálos baleset Salgótarjánban: a rendőrség lezárta a nyomozást

A tavaly novemberben történt karambolban ketten veszítették életüket.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves karancslapujtői lakos ellen.

A fiatalkorú 2020. november 12-én 6 óra körül az egyik karancslapujtői ingatlan előtt parkoló személygépkocsit a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül beindította, majd azzal elhajtott onnan. A gyanúsított ezután a 21-es számú főúton – Salgótarján elkerülő útján – a járművel a megengedett sebességet túllépve átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a gyanúsított könnyű sérülést szenvedett, a vétlen gépkocsi vezetője és utasa azonban a helyszínen életét vesztette.

A nyomozók megállapították továbbá azt is, hogy a férfi érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint a beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsított a vezetés megkezdése előtt új pszichoaktív anyagot fogyasztott, amelytől bódult állapotba került, és alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre.

A 17 éves fiatallal szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a nyomozók lezárták, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.

A hatóság tagjai a gyanúsítottal szemben engedély nélküli vezetés és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos szabálysértés miatt is eljárást indítottak.

Forrás: police.hu