Nógrád megyei nyomozók fogták el az unokázós csalások újabb gyanúsítottját (videó)

Az 55 éves férfi és két társa a külföldi telefonszámról felhívott sértettektől csaltak ki, illetve kíséreltek meg készpénzt kicsalni Nógrád és Heves megyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság országos koordináció keretében többrendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 67 éves és egy 52 éves szlovák állampolgár ellen. A gyanúsítottak a jellemzően külföldi telefonszámról felhívott sértettektől készpénzt, ékszereket és más anyagi javakat csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni. A szlovák állampolgárok 2021. február 10-én egy salgótarjáni időskorú férfitól három millió forint készpénzt vettek át.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai a végrehajtott széleskörű adatgyűjtés eredményeképp megállapították, hogy a kicsalt több millió forintot a gyanúsítottak február 10-én az éjszakai órákban a somoskőújfalui határátlépési ponton a bűnözői csoport egyik vezetőjének, egy 55 éves budapesti lakosnak adták át.

A nyomozók a Cserhát Mélységi Ellenőrzési Közterületi Támogató Alosztály és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve 2021. május 18-án – szervezett akció keretében – budapesti lakásán elfogták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületébe előállították és pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták az 55 éves férfit, akit ezután őrizetbe vettek. A hatóság tagjai a napokban előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására, és vizsgálják, hogy további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.

A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében használati tárgyakat és nagy értékű műszaki cikkeket foglaltak le.

Forrás: police.hu