Négy nap alatt tíz baleset történt Nógrád megyében – több sofőr is ittasan vezetett

Fotó: police.hu

Nógrád megyében az elmúlt napokban négyen sérültek meg közúti közlekedési baleset következtében – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Személygépkocsival haladt 2022. április 1-jén 15 óra 30 perc körül egy 68 éves férfi Hatvan irányából Salgótarján felé, amikor a mátraverebélyi körforgalomhoz érve az előtte forgalmi okból lassító gépkocsi hátuljának ütközött. A balesetben ketten megsérültek.

Egy 47 éves férfi közlekedett gépkocsival április 2-án 10 óra 45 perckor Endrefalva belterületén, amikor az egyik útkereszteződésben jobbra kanyarodása közben nem adott elsőbbséget a neki balról érkező kerékpárosnak és összeütköztek. A kerékpáros a baleset következtében elesett és megsérült.

Ugyanezen a napon 19 óra 49 perckor Bátonyterenyén egy 47 éves férfi haladt személygépkocsival, amikor a járművel az úttestről letért és egy álló gépkocsi bal elejének ütközött, amelynek következtében az abban ülő nő megsérült. A rendőri intézkedés során a 47 éves járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A rendőrök az elmúlt négy napon további hét anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően, a KRESZ szabályait betartva! Sebességüket mindig a látási, az időjárási és az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg!

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság!

Forrás: police.hu