Karóval és kővel ütötte saját fiát egy 55 éves rimóci férfi

Testi sértés és garázdaság miatt felelhet egy 55 éves rimóci férfi.

A Szécsényi Rendőrkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves rimóci férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2019. szeptember 7-én 9 óra körül Rimóc belterületén, a Hunyadi úton – minden előzetes szóváltás nélkül – fiát elgáncsolta, aki az út menti vízelvezető árokba esett. Az 55 éves férfi ezután hozzátartozóját megrúgta, majd egy kővel a fején két alkalommal megütötte. A sértett a beszerzett szakértői vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

Az 55 éves férfi a megalapozott gyanú szerint továbbá 2019. október 8-án a község belterületén, az egyik családi ház udvarán szóváltást követően egy karóval a fején és kezén is megütötte hozzátartozóját. A sértett a beszerzett szakértői vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb sérülés elmaradása csupán a véletlennek volt köszönhető.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Borítófotó: illusztráció