Ezt vallja a 89 éves Szabó Gábor, aki hosszú évtizedekig volt testnevelő tanár és osztályfőnök a bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskolában és a Váci Mihály Gimnáziumban. Torna Gabi bácsi, ahogyan sokan ismerik ez idő alatt több tízezer gyermeket tanított fegyelemre, őszinteségre, segítőkészségre, és számtalan diákjába oltotta bele a sport szeretetét. Példaértékű munkájáért 2003-ban miniszteri elismerő oklevelet kapott, a napokban pedig a hatvanöt éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységéért a vasdiplomáját is átvehette. A jeles alkalomból látogattuk meg kollégámmal, hogy interjút készítsünk vele.
Gabi bácsi kora délelőtt már frissen és üdén fogadott minket maconkai családi házában. A konyhában foglaltunk helyet, majd az elmúlt évtizedekről, a jelenről, és jövőbeli terveiről beszélgettünk. Kérdéseimre azonnal érkeztek a válaszok, dátummal együtt. Gabi bácsi elmondta, hogy 1933. február 4-én született Budapesten. A főváros csillaghegyi részében nevelkedett, ott járt elemi iskolába, majd ezt követően bátyjával együtt a harmadik kerületi Árpád Gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. Nyolc évet követően 1951-ben sikeres érettségi vizsgát tett. „Nem ma volt!” – jegyezte meg viccesen.
Az érettségit követően mivel jó kézügyessége volt jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, viszont egyik osztálytársa negatív véleményt fogalmazott meg róla, melyet az intézmény vezetősége felé is továbbított, így nem vették fel – minderről csak hosszú évekkel később, az érettségi találkozón szerzett tudomást. Azonban a kudarc nem tántorította el, 19 évesen a fővárosi pamutgyárban kezdett el dolgozni, három műszakban.
„Mondhatni az elején segédmunkásként tevékenykedtem, majd miután látták, hogy érettségim van irodai munkára osztottak be. Ezt követően egy év után olvastam, hogy pótfelvételi van a Testnevelési Főiskolán. Na, mondom, ez kell nekem! Azonnal jelentkeztem is, a felvételin nem volt probléma, több mint hat métert ugrottam, és 11,9-et futottam százon, kispályán, rögtön fel is vettek, majd öt évet követően 1957-ben végeztem a főiskolán” – emlékezett vissza.”
Tanári pályafutása az újonnan épült szentendrei gimnáziumban kezdődött, ott három évet dolgozott, majd ezután került a nógrádi városba.
„A balassagyarmati gimnázium pedagógusától hallottam, hogy a bátonyterenyei Bartók Iskolába testnevelőt keresnek. Bátyámnak volt egy Csepel kerékpárja, felpattantam rá, és lejöttünk ide a városba, hogy jelentkezzek az állásra. Bemutatkoztam az akkori igazgatónak, aki örömmel fogadott”.
1960-ban munkába is állt, viszont egy hónapig nem tudtak neki szolgálati lakást biztosítani. Addig egy idős hölgynél, Panni néninél lakott Maconkán.
„Azt hozzá kell tenni, utolsó éves koromban 57-ben megnősültem, titokban, este Budapesten – mivel a Főiskolán akkoriban ezt nem nézték jó szemmel. Feleségem, Alexandra, vagy ahogyan sokan ismerték Mucika akkor még a szüleivel lakott Budapesten. Miután ide kerültem lejöttek meglátogatni, nem sokkal később pedig szerencsés módon sikerült is összeköltöznünk, a helyi bányász munkásszállón laktunk három évig. Ezt követően kaptunk egy egy szobás lakást, melyet az egyik tanár kollégám édesanyjával egy másfél szobásra cseréltünk. Ezután mivel Maconkán voltak úgynevezett maszek földek, ezeket kiparcellázták, és én is mentem segíteni, ennek fejében pedig választhattam telket. Nem volt se kerítés, se semmi, kicövekeltük, majd sajnos aláírtam a papírt, és felvettem hatmillió forint kölcsönt az építkezésre. Visszatörleszteni nem tudtam, a ház jelzáloggal van terhelve, tehát ameddig ezt nem veszik le róla, nem tudom eladni.”
Sokszor volt, hogy nem jöttek neki segíteni a munkások, így a ház nagy részét a saját kezével építette fel, rengeteget volt a magasban, a létrán, tériszonya ellenére, az akkoriban még újdonságnak számító falazó blokkokért pedig egy másik megyébe kellett elmennie.
Boldogságban, szeretetben és megértésben élt feleségével Mucikával, aki a helyi gyógyszertárban dolgozott, 2009-ben méhnyakrákban hunyt el. Házasságukból két gyermekük született, Gábor, aki üzletkötő és Zsuzsanna, aki a katonaságnál dolgozik nyomdai munkakörben. Gabi bácsinak két unokája van, és hamarosan ötszörös dédnagyapa lesz. Munkája során szerették, tisztelték tanítványai, kollégái, ismerősei, és így van ez most is!
„Szép volt így utólag visszagondolva! Nagyon szerettek, és én is őket! Szerencsére viszonylag jó természetem van, és nem szeretem a konfliktusokat. Legyél boldog, neked van igazad, vallottam, össze nem vesztem se kollégával se gyerekkel soha. Alkalmazkodtam mindenkihez. Viszont marha szigorú voltam és pontos. Ez a kettő jellemzett.”
Mikor a Bartók Béla Általános Iskolában kezdett el dolgozni, vegyes osztályok voltak, fiúk és lányok együtt. Általában 30-40 fős osztályok, a diákokat már becsengetés előtt 2-3 perccel bent várta a tornateremben, kicsengetés előtt pedig 5 perccel kiengedtem őket, hogy legyen idejük átöltözni. 1972-től a kisterenyei Váci Mihály Gimnáziumban tanított. Tanítványai felnéztek rá, hiszen tudták, még ha fenékbe is rúgják az igazgatót, akkor is ki fog állni értük.
„Ez valóban így van! A tisztelet és szeretet mellett pedig a legfontosabb a fegyelem volt nálam, erre tanítottam a diákjaimat, továbbá őszinteségre, segítőkészségre. Amikor viszont fegyelmezni kellett, akkor jöttek a büntetőórák, így hívták a diákok, én pedig gondolatébresztőnek. Ez abból állt, hogy egysoros vonalba felállítottam őket és a teremben kellett bukfencezni oda-vissza. Vagy futottunk. Gyerekek futunk tíz kört a tornateremben! – mondtam. Kérdezték, mennyit? Mondom 11-et, aztán végül 40 kör lett belőle. Ki is voltak, mint a liba, rögtön. Úgyhogy ha probléma volt rögtön jött a gondolatébresztés. Fel is jelentettek az igazgatónál, aki kénytelen volt adni egy fegyelmit, de ennek ellenére mondtam neki, hogy nézd, elfogadom a fegyelmit, jogos, de nekem a fegyelmet biztosítani kell. Mindig attól féltem, hogy valaki megsérül. Szerencsére csupán két esetben történt ez meg az évtizedek során. Az egyik esetnél Tolmácsi doktor úr fia szenvedett nyílt kartörést, amikor kézilabdában hátulról meglökték egy dobásnál. „Tanár úr azt hiszem eltört a kezem!”- mondta. Én pedig azt feleltem neki, hogy nem hiszed, látod! De szerencsére rögtön vittük az orvoshoz, visszahúzták neki, három hónap múlva már kutya baja volt, súlyt emelt. A másik esetnél pedig egy lány törte el mindkét bokáját miután leesett a kötélről.”
Gabi bácsi nemcsak testnevelő tanár volt, hanem osztályfőnök is. Már az első értekezleten úgymond tejhatalmat kért a szülőktől, hogy minden rossztól megóvhassa a gyermekeiket. Ezt a felhatalmazást természetesen meg is kapta. Mindemellett pedig nyolc évig megyei szakfelügyelőként is járta az iskolákat, és sokat volt családlátogatáson is.
„Egyszer egy élő libával engedtek haza Nemtiből, egy ilyen családlátogatásról, annyira szerettek. Nálam mindig első volt a fegyelem, továbbá nagyon fontos volt, hogy legyen őszinte és segítőkész. Elképzelhetetlen volt nálam, hogy a másikat a gerendán például „megcirógassa” egy tanuló, abban a pillanatba kizavartam az óráról, ha az én gyerekem volt rögtön osztályfőnökit kapott, majd behívattam a szüleit, és megmondtam nekik, hogy még egy ilyen és ki fogom záratni az iskolából a gyermeküket. Azért is szerettek, mert még 50 éves koromban is nem csak elmondtam, hanem be is mutattam a gyakorlatokat, illetve a legügyesebb diákkal azt is, hogy hogyan kell ebben segíteni a másikat.”
Példaértékű munkáját többször is elismerték. A Magyar Köztársaság Gyermek-,Ifjúsági, – és Sportminisztere miniszteri elismerő oklevelet adományozott számára 2003-ban, amiért a magyar sport sikeréért, népszerűsítéséért, nemesen küzdött. Ezen felül június 15-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen hatvanöt év át kifejtett értékes szakmai tevékenységéért vehette át vasdiplomáját.
„Nagy szeretettel tekintek vissza ezekre az évekre, rengeteg szeretetet kaptam. Nagyon jóban voltam a szülőkkel, ha négy évig az iskolába járt valaki minimum kétszer elmentem hozzájuk családlátogatóba. Nagy örömmel tölt el, hogy az interneten is sokan gratuláltak a vasdiplomámhoz. Volt, aki csak ennyit írt: Szeretlek Gabi bá!”
Mindamellett, hogy sikeres volt a munkájában, az atlétika területén is kiemelkedő eredményeket ért el fiatalon. 6,76-ös távolugrásával rövid ideig még országos csúcstartó is volt, továbbá 11,5-öt futott százon, mely szintén remek eredmény. Példaképének tekinti gimnáziumi testnevelő tanárát, és James Cleveland „Jesse” Owens négyszeres olimpiai bajnok amerikai atlétát is.
Akarata, kitartása, szorgalma és munka iránti elhivatottsága elképesztő, és példaértékű. Februárban lesz 90 éves, de a mai napig, minden áldott nap nyolc órát dolgozik.
„1992-ben mentem nyugdíjba, de sporttörténészként napi 8 órát dolgozom itthon. Főiskolás koromban – akkor még külön engedéllyel – átböngésztem a könyvtárban az összes folyóiratot, melyből később csináltam egy hatalmas gyűjteményt. Ezt az óriási gyűjteményt végül a Testnevelési Egyetemnek adományoztam. Olyan nagy volt ez a gyűjtemény, hogy öt kocsival jöttek érte. A magyar anyag van már csak meg, azt nem adom el, mert még most is dolgozom rajta. A Magyar Atlétikai Örökranglistákat készítem 1875-től egészen napjainkig. Ezt ki is szeretném majd adni a későbbiekben, nyomtatott formában.”
Gabi bácsi szabadidejében sok időt tölt szeretett kutyájával, Picivel, és ha teheti a kertben tevékenykedik, füvet nyír, metszi a fákat, és öntözi a növényeket, ápolja lánya zöldséges ágyását. Az interjú zárásaként megkérdeztem tőle, hogy mi a hosszú élet titka? Frappáns választ kaptam.
„Nem szabad abbahagyni a lélegzetvételt. Ezt a választ tudnám adni erre első körben. Másrészről pedig nagyon jól nevelkedtem, és jó a természetem, ez is biztosan sokat számít. Lekopogom, az egészségi állapotom még most is jó, két koronavírus oltáson is túl vagyok. Ameddig csak tudok, dolgozom, készítem az örökranglistákat és gondozom a kertet. Viszont úgy vélem az izgalommentesség sok ember életét tönkreteszi, illetve sokan nem merik felvállalni, hogy problémáik vannak, ezek viszont maguktól soha nem fognak megoldódni, ezekért csak is mi magunk tehetünk.”
Remenár János
