Plakátkampány indult Belgiumban a kormány “jogsértő” migrációs politikája ellen

Plakátok ezreit ragasztották ki aktivisták keddre virradóra Belgium számos városában tiltakozásul a kormány “jogsértő” migrációs politikája ellen.

A “Nem az én nevemben” elnevezésű kampány keretében háromszáz aktivista mintegy 2100 plakátot ragasztott ki metróállomásokon, pályaudvarokon és buszmegállókban egyebek mellett Brüsszelben, Mons-ban, Liege-ben, Charleroi-ban, Verviers-ben, Namurben, Leuvenben és Gentben. Emellett nagyjából hétezer szórólapot is elhelyeztek a tömegközlekedési eszközökön országszerte – jelentette a Le Soir című helyi napilap.
A szervezők közölték: a céljuk, hogy szembesítsék az ország lakosait a belga kormány menekültpolitikájával, amelynek “egyetlen célja a bevándorlók eltüntetése, azáltal hogy kitoloncolják vagy láthatatlanná teszik őket”.
“Meggyőződésünk, hogy a belga állampolgárok többsége nem rendelkezik elegendő tudással az ország migrációs politikájáról, és a szükséges információk birtokában nem adná jóváhagyását a mostani gyakorlathoz” – hangsúlyozták.
“Belgium a nevükben megfosztja a lakosság egy százalékát az alapvető jogoktól”, közel 150 ezer hivatalos papírokkal nem rendelkező személynek kell szembenéznie elnyomással, letartóztatásokkal, kizsákmányolással és elzárással – figyelmeztettek a szórólapokon.
Hozzátették, hogy a hatóságok gyerekeket és ártatlanokat tartanak fogva, a kormány ráadásul új zárt központ építését tervezi a családok és kiskorú gyermekeik elzárására.
Mint írták, az emberi méltóságot és az emberi jogokat tiszteletben tartó intézkedésekre lenne szükség a mostani megközelítés helyett.

Fotó: AFP