Jelentős támogatást és új eszközöket is kaptak a bátonyterenyei önkéntesek

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség idén is pályázatot írt ki az önkéntes tűzoltó-egyesületek (ÖTE), valamint a civil mentőszervezetek részére, melyen idén nagyon jó eredménnyel szerepelt az Észak Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A támogatásoknak hála, összességében mintegy 800.000 forint támogatást kaptak működési költségre, gépjármű felújításra illetve új eszközök képében. Ezen felül négy tagjuk ipari alpinista képzésen vehetett részt további 500.000 forint értékben.

-A kapott összegből helyreállítottuk és forgalomba helyeztük a korábban megnyert Lada Niva terepjárónkat, ami igen nagy hasznunkra lesz nehezen megközelíthető helyekre való eljutásban. Alkatrészekre és a gépjármű újrafestésére is jutott a támogatásból. A Niva már bizonyított is, több alkalommal tudtuk igénybe venni a nehezebb mentési feladatoknál. Gazdagabbak lettünk továbbá két új puttonyfecskendővel és egy fűrésszel, amelyeknek a vegetációs tüzek és viharkárok alkalmával nagy hasznát vesszük majd  – mondta lapunknak a bátonyterenyei egyesület elnöke.

Kökény András ezt követően hozzátette: természetesen a jövőben sem “pihennek”, tagjaikat az adott lehetőségeket kihasználva tovább képezik, hogy minél hatékonyabban működhessünk a jövőben.